Az Országgyűlés 2023. május 23-án fogadta el a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvényjavaslatot (whistleblowing törvény). Ennek értelmében a 250 fő feletti létszámot foglalkoztató nagyvállalatoknak július 24-ig létre kell hozniuk a kötelező visszaélés-bejelentő rendszert. Írásunk az Emberi Jogok Európai Bizottsága (EJEB) által alkalmazott vizsgálati szempontokat járja körül, amelyek több okból is megkerülhetetlenek a véleménynyilvánítás szabadsága kapcsán.
A whistleblowing kifejezésnek egyelőre nincs tökéletes magyar megfelelője. Nyers magyar fordításban talán úgy lehetne leginkább visszaadni a jelentését, hogy „fújni a sípot”, vagyis felhívni a figyelmet valamilyen rendellenes munkahelyi magatartásra. Lényegében a bennfentes információ feltárását jelenti, melynek során egy szervezet tagja, alkalmazottja, volt alkalmazottja a szervezet működésével kapcsolatban általa észlelt, közérdeksértő vagy jogellenes tevékenységről bizalmas információkat szolgáltat a munkáltatónak, a hatóságnak vagy közvetlenül a nyilvánosságnak.
Az EJEB által alkalmazott szempontok
Élvez-e védelmet az adott vélemény?
Az EJEB gyakorlatának feltárásához és jogalkalmazói értelmezéséhez célszerű az elején, azaz az általános, vagyis még nem a kiszivárogtató specifikus, de a kiszivárogtatók kapcsán is hivatkozott szempontokat számba venni. Az általános teszt kapcsán a kiindulási pont, hogy történt-e olyan véleménynyilvánítás, amely az Egyezmény alkalmazásában védelmet élvez.
A 10. cikk oltalma kiterjed bármely véleménynyilvánításra annak tartalmára, a kinyilvánító személyre, csoportra vagy médiatípusra való tekintet nélkül. Ennek megfelelően önmagában attól, hogy egy közlés nem bír semmilyen közéleti kötődéssel, hanem az Egyezmény terminológiájában „üzleti beszédnek” minősül, még megilleti a védelem.1 Ez a megállapítás azért bír kiemelt jelentőséggel, mert a munkaviszonyon belüli véleménynyilvánítások nem mindig és nem szükségszerűen kapcsolódnak társadalmi vitákhoz, de mint láthatjuk, ettől függetlenül védelmet élveznek. Az EJEB a tartalomalapú korlátozást kizárólag a rasszizmust és a náci ideológiát népszerűsítő, holokauszttagadó, gyűlöletkeltő és faji megkülönböztetést erősítő vélemények esetében tartja elfogadhatónak. A vélemény jellege, legyen az politikai, gazdaság, vagy művészeti, csak a védelmi szint tekintetében jut majd jelentőséghez.
A védett „megnyilvánulások” köre nem korlátozódik a vélemény egy meghatározott formájára, írott vagy kimondott szavakra; kiterjed a képekre, illusztrációkra, kulturális alkotásokra, tettekre, bizonyos körülmények közt az öltözködésre, de magában foglalja a véleménynyilvánítástól való tartózkodás lehetőségét is.2 A továbbadás módja tekintetében sincs korlátozva a védelem, így kiterjed a személyes, írásos, sugárzott, vagy éppen az online térben eszközölt megnyilvánulásokra is.
Ahogyan a forma, a kifejezésmód terén is szélesen húzható meg a védelmi kör. A 10. cikk sajátossága, hogy olyan önkifejezési formákat védelmez, melyek potenciálisan sérthetik, és esetenként sértik is mások érdekeit.3 Ebben a tekintetben az EJEB elvi éllel rögzítette, hogy a 10. cikk védelme nemcsak az „információra” vagy „a szívesen fogadott, ártalmatlan vagy közömbös eszmékre, terjed ki, hanem azokra is, amelyek sértők, megrázóak vagy megbotránkoztatók [...] mert ezt diktálja a pluralizmus, a tolerancia és a nyitottság, amelyek nélkül nem létezhet demokratikus társadalom”.4 Az EJEB ugyanakkor azt is kimondta, hogy a sértés a véleménynyilvánítási szabadság által biztosított védelem körén kívül eshet, ha indokolatlan és rosszhiszemű hírnévrontásnak minősül, vagy kizárólagos célja a sértés.5 Lényeges azonban, hogy a közönséges kifejezések használata önmagában nem perdöntő valamely sértő kifejezés megítélésekor.6
Történt-e beavatkozás?
A vizsgálati szempontok terén az első útelágazás annak eldöntése, hogy az állam negatív vagy pozitív kötelezettségét érintő vizsgálatról van-e szó. Ezzel összefüggésben érdemes egy kis gondolati kitérőt tenni, annak tisztázása érdekében, hogy pontosan mit is kell ezalatt érteni. A 10. cikk kapcsán az állam feladata kettős természetű. Egyrészt nem avatkozhat be a jogok gyakorlásába a 10. cikk 2. bekezdésben foglaltaknak meg nem felelő módon, vagyis jogszabályi felhatalmazás, legitim cél és szükségesség-arányosság nélkül (negatív kötelezettség). Emellett köteles az egyének egymás közötti viszonyaiban is fellépni a korlátozásokkal szemben és minden szükséges lépést megtenni annak érdekében, hogy az emberi jogok védelmét az egyén szintjén biztosítsák, az egyes versengő érdekek között megteremtsék a tisztességes egyensúlyt (pozitív kötelezettség).7
Annak függvényében kell az állam negatív, azaz tartózkodási vagy a pozitív, azaz beavatkozási kötelezettségére vonatkozó tesztet követni, hogy az adott ügyben tetten érhető-e állami vagy az államnak betudható beavatkozás. Azt az EJEB maga is elismeri, hogy olykor a két kötelezettség és emiatt a tesztek alkalmazása terén a határvonal nem teljesen egyértelmű – különösen, hogy egyes esetekben a nem megfelelő bírói mérlegelést, illetőleg annak elmaradását is állami beavatkozásként értékeli –, az alkalmazandó alapelvek és vizsgálati szempontok azonban hasonlóak. Mindkét összefüggésben különösen arra kell figyelemmel lenni, hogy tisztességes egyensúlyt teremtsenek az egyén és a társadalom versengő érdekei között és ennek során mindig tiszteletben kell tartani az állam mérlegelési szabadságát.8
Az állami beavatkozás hiányában alkalmazandó pozitív teszt lényege, hogy az államok bizonyos fokú szabadságot, „mérlegelési mozgásteret” élveznek abban, hogy hol és hogyan húzzák meg a versengő érdekek közötti egyensúly határvonalait. Ez esetben tehát nincs külön az Egyezményben lefektetett többlépcsős teszt, a közös európai sztenderdeket, beleértve az EJEB által kimunkált később ismertetendő vizsgálati szempontokat azonban mint minimum elvárásokat követni kell a nemzeti bíróságoknak mérlegelési tevékenységük során. Így például, amennyiben az állam nem fektet le egyértelmű szabályozást arra nézve, hogy a munkáltató milyen feltételek mellett korlátozhatja a munkavállaló véleménynyilvánítási szabadságát, azaz nem tesz lépéseket a munkáltató gazdasági, illetőleg jó hírnévhez fűződő joga és a munkavállaló véleménynyilvánításhoz való joga közötti tisztességes egyensúly megteremtése érdekében, hiába biztosított a magánszférában az államoknak a nagyobb mozgástér, az állam egyezménysértés miatt felelni fog. Ugyanúgy felelnie kell azért is, ha ugyan leszabályozza az adott kérdéskört, de figyelmen kívül hagyja az EJEB által kidolgozott szempontokat, ennek eklatáns példája, ha a nemzeti bíróság ítélkezési tevékenysége során figyelmen kívül hagyja az EJEB által kidolgozott szempontokat.
Míg a pozitív teszt esetén egyből rá lehet térni az EJEB-kritériumokon alapuló mérlegelésre, addig az állam negatív kötelezettségének vizsgálata esetén követni kell a 10. cikk 2. bekezdésében lefektetett háromlépcsős tesztet. A negatív teszt alkalmazásának feltétele tehát, hogy legyen egy állami vagy államnak betudható beavatkozás. A 10. cikk 2. bekezdése beavatkozásként formai követelményeket, feltételeket, korlátozásokat és szankciókat említ. E beavatkozások vagy megelőzik, vagyis eleve korlátok közé szorítják a véleménynyilvánítást (ilyen például az előzetes cenzúra), vagy pedig utólagos fellépést jelentenek reparációs, büntető vagy elrettentő céllal.9
Negatív teszt
Az EJEB a véleménynyilvánítás szabadságát érintő állami korlátozás „jogszerűségének” megítélése kapcsán tehát egy három részből álló tesztet alkalmaz. A 10. cikk 2. bekezdése szerint a szerződő államok bármelyikének hazai hatóságai akkor korlátozhatják a véleménynyilvánítás szabadságát, ha az alábbi három feltétel mindegyike teljesül: a) a beavatkozást, mely a fentiek alapján jelenthet „formait”, „feltételt”, „megszorítást” vagy „büntetést”, jogszabály írja elő; b) a beavatkozásnak legitim célja van (nemzetbiztonság, területi integritás, közbiztonság, köznyugalom és bűnmegelőzés, közegészség és közerkölcs, mások jó híre és jogai, bizalmas információk nyilvánosságra kerülésének kizárása, a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának megőrzése, mely felsorolás taxatív); c) a beavatkozás a demokratikus társadalom létérdeke.
A korlátozási feltételeket szigorúan kell értelmezni, melynek során ügyelni kell arra, hogy az olvasat ne mutasson túl a szavak elsődleges, köznapi jelentéstartalmának korlátain.10 Amennyiben megállapítható mindhárom feltétel, a véleménynyilvánítás korlátozása az Egyezménnyel összhangban állónak minősül.
Az első lépcsőben azt kell vizsgálni, hogy a beavatkozásnak van-e jogszabályi alapja, és hogy e jogszabály nyilvánosan hozzáférhető, közérthető, következetes és kiszámítható-e.
A második lépcsőben azt kell feltárni, hogy a beavatkozásnak mi volt a célja, a korlátozást egy vagy több a 10. cikk 2. bekezdésében nevesített, taxatíve felsorolt érdek vagy érték védelme motiválta-e. A teszt harmadik lépcsője egy a pozitív teszttel hasonlatos mérlegelési tevékenység, melynek célja annak megállapítása, hogy a korlátozás mennyiben minősült „szükséges intézkedéseknek egy demokratikus társadalomban”, mely voltaképpen nem más, mint egy szükségességi-arányossági teszt. Az EJEB tiszteletben tartja a szerződő államok mérlegelési jogát annak értékelésében, hogy az adott tényállás mellett a sérelmezett beavatkozás szükséges volt-e. Az államok e mérlegelési mozgástere annak függvényében, hogy a közéletet vagy a magánéletet érinti, lehet szűkebb vagy tágabb.
Azt azonban kivétel nélkül minden esetben vizsgálja az EJEB, hogy a véleménynyilvánítás szabadságába történt beavatkozás releváns és elégséges indokkal rendelkezett-e. Azokban az esetekben, amelyekben a mérlegelést a nemzeti hatóságok az EJEB joggyakorlatában meghatározott kritériumokkal összhangban végezték el, csak nyomós indokok alapján bírálja felül a szerződő állam hatóságainak megállapításait. Erre hozható fel példaként a Halet v. Luxemburg, LuxLeaks néven elhíresült ügy, melyben az alkalmazott szankció arányossága és a munkáltatót ért hátrány tekintetében teljes egészében elfogadta a nemzeti bíróságok megállapításait, és ítéletében kizárólag azok bemutatására szorítkozott.11
A véleménynyilvánítás korlátozása esetén általában vizsgálandó szempontok
Az EJEB által lefektetett elvek szerint, noha a tényállításokat és véleménynyilvánításokat egyaránt védelem illeti, különbséget kell tenni a tényállítások és az értékítéletek között abban a tekintetben, hogy míg a tények fennállása bizonyítható, addig az értékítéletek valóságtartalma nem. Erre az elvi alapvetésre épül az úgynevezett bizonyíthatósági teszt, és ezzel összefüggésben mondta ki az EJEB azt is, hogy a vélemények valóságtartalmának bizonyítását előíró követelmény teljesítése általában lehetetlen, mely miatt az ilyen követelmény előírása sérti a 10. cikkben biztosított jog alapvető részét képező véleményalkotás szabadságát.12 Az EJEB gyakorlata alapján egyértelmű, hogy a hamis tényállításokat nem illeti meg a védelem. Ugyanakkor önmagában a vélemény sem élvez automatikus védelmet, hiszen még amennyiben értékítéletnek is minősül egy állítás, akkor a beavatkozás arányossága, ezáltal pedig a korlátozás jogszerűsége még mindig függhet attól is, hogy a kifogásolt állítás tekintetében kellő tényalap áll-e fenn, mivel még az értékítélet is túlzó és emiatt jogellenes lehet, ha semmilyen tényalap nem támasztja alá.13 Utóbbi a véleménynek minősülő tényből levont következtetésekre irányadó megállapítás. A visszaélés-bejelentések kapcsán a tényállítások, illetőleg a megalapozott gyanú formájában a tényből levont következtetések jutnak szerephez, így valóságtartalmuk bizonyítása is szükségszerűen meg kell, hogy jelenjen az eljárásokban.
A véleménynyilvánítás kifejezésmódja ugyan nem zárja ki az adott megnyilvánulást a védelem köréből, azonban kihatással van a védelem szintjére, emiatt a szükségesség körében feltétlenül mérlegelést kíván. Ahogyan arra már korábban is történt utalás a közönséges kifejezések önmagukban nem bírnak perdöntő jelentőséggel valamely sértő kifejezés megítélésekor, mivel az pusztán stilisztikai célokat is szolgálhat.14 Ezekben az esetekben a védelem mértékét a szövegkörnyezet és a bírálat célja együttesen határozza meg. Elfogadható például a durvább stílus abban az esetben, ha hasonló stílusú közlésre érkezett válaszreakcióként,15 vagy a tartalom nyomatékosítását szolgálja.16
A közlés jellege és az információ lényeges, döntő jelentőségű volta ugyancsak befolyással van a védelem szintjére, így az arányosításon belüli hangsúlyok is eltérően alakulnak. Ennek megfelelően az Egyezmény 10. cikk 2. bekezdése kevés teret enged a politikai beszéd szankcionálására, míg szélesebb a korlátozási mozgástér az üzleti célú közlések tekintetében.17 Az üzleti célú megnyilvánulások esetén a vizsgálat mércéje tehát kevésbé szigorú18 és a nemzeti bíróságokat szélesebb körű mérlegelési szabadság illeti meg.
Még mindig a véleménynyilvánítás szabadságát általánosan érintő szempontok között kell megemlíteni, hogy az EJEB figyelemmel van a munkaviszony sajátosságaira: így a munkaviszonyból fakadó „hűségi” és a titoktartási kötelezettségre.19 Kimondta, hogy a munkavállalók lojalitással és diszkrécióval tartoznak a munkáltatójuk felé. Ennélfogva a munkavállaló elbocsátása üzleti titoksértés esetén önmagában nem összeegyeztethetetlen a 10. cikkel.20 A munkaügyi kapcsolatok abban az esetben lehetnek sikeresek, ha kölcsönös bizalmon alapulnak. Még ha ez a „hűségi kötelezettség” nem is ölthet abszolút jellegű vagy olyan mértéket, amelyben a munkavállalói érdekek teljes mértékben alárendelődhetnének a munkaadói érdekeknek, a véleménynyilvánítás bizonyos olyan formái, amelyek egyébként jogszerűek, mégsem engedhetők meg a munka világában és a munkaviszony kontextusában.21 Emiatt nem élvezi a véleménynyilvánítás oltalmát, ha a munkavállaló közéleti véleménye munkáltatója értékalapú meggyőződésével, elveivel nyíltan szembehelyezkedik,22 vagy ha a kifejezett és kizárólagos célja akár a munkáltató jó hírnevének, reputációjának, akár versenyképességének csorbítása.23
Szerző:
Dr. Guba Veronika
Bíró, Fővárosi Törvényszék
/Dr. Guba Veronika írása a dr. Pál Lajos és dr. Petrovics Zoltán által szerkesztett „Visegrád 19.0 – A XIX. Magyar Munkajogi Konferencia szerkesztett előadásai” című tanulmánykötetben jelent meg./
1 Ashby Donald és mások v. Franciaország, no. 36769/08, 39. bekezdés.
2 A véleménynyilvánítástól való tartózkodás esetköre a visszaélés-bejelentések kapcsán fogalmilag kizárt.
3 Hajdú – Lukács: i. m. 78. o.
4 Handyside v. Egyesült Királyság, no. 5493/72, 49. bekezdés, Thorgeir Thorgeirson v. Izland, no. 13778/88, Jersild v. Dánia, no. 15890/89, Goodwin v. Egyesült Királyság, no. 27/03/1996, De Haes és Gijsels v. Belgium 19983/92.
5 Skaka v. Lengyelország, no. 43425/98, 34. bekezdés.
6 UJ v. Magyarország, 23954/10, 20. bekezdés.
7 Von Hannover v. Németország (no. 2) [GC], no. 40660/08 és 60641/08, 98–99. bekezdés, Fuentes Bobo v. Spanyolország, 29. és 38. bekezdés.
8 Özgür Gündem v. Törökország, 43. bekezdés, Ashby Donald és mások v. Franciaország, 39. bekezdés, Fuentes Bobo v. Spanyolország, 29. és 38. bekezdés.
9 Dudás Dóra Virág: Emberi jogi kézikönyv az EJEB gyakorlata alapján. Wolters Kluver, Budapest, 2021 [online] [elektronikus dok.] IV. rész 4.3.1. pont
10 The Sunday Times v. Egyesült Királyság, (No. 1), no. 6538/74, 194. bekezdés.
11 Halet v. Luxemburg, no. 21884/18, 94–111. bekezdés. A tanulmány megírásakor jogerős döntés még nem született, az ügy elbírálása még folyamatban volt a Nagykamara előtt.
12 Csánics v. Magyarország, no. 12188/06, 39. bekezdés.
13 Karsai v. Magyarország, no. 5380/07, 32. bekezdés, Feldek v. Szlovákia, 29032/95, 76. bekezdés, Kuli és Róycki v. Lengyelország, 27209/03
14 UJ-ügy, 20. bekezdés.
15 Oberschlick v. Ausztria (No. 2), no. 20834/92.
16 Thorgeir Thorgeirson v. Izland, no. 13778/88.
17 Ashby Donald és mások ügy, 39. bekezdés.
18 Demuth v. Svájc, no. 38743/97, 41–42. bekezdés, Herbai v. Magyarország, no. 11608/15, 34. bekezdés.
19 Kudeshkina v. Oroszország, no. 29492/05, 85. bekezdés, Rubins v. Lettország, no. 79040/12, 78. bekezdés.
20 Matúz-ügy, 32. bekezdés.
21 Palomo Sánchez és mások ügy, 76. bekezdés, Herbai-ügy, 35–38. bekezdés.
22 Maximilian Rommelfanger v. Német Szövetségi Köztársaság, no. 12242/86, Fernandez Martínez v. Spanyolország, [GC], no. 12/06/2014.
23 Palomo Sánchez és mások ügy, 69–77. bekezdés.
