A különféle jogi nyomtatványok kitöltése nem csak időigényes, hanem hibalehetőséget is rejt, és egyetlen pontatlanság is a dokumentum elutasításához vezethet. Ebben nyújt hatékony segítséget a Cégeditor program, amellyel jelentősen lerövidíthető a kitöltési folyamat, valamint minimalizálhatók a hibák. Hogyan működik mindez a gyakorlatban? A cikkben egy konkrét példán, a gazdasági társaságok cégalapításakor használt szerződésmintákon keresztül mutatjuk be a Cégeditor használatát – különös tekintettel a 2025 márciusában hatályba lépett módosításra.
A Cégeditor program egyik legnagyobb előnye, hogy egyszerűen, gyorsan és hibamentesen tölthetők ki vele a hatályos jognak megfelelő iratminták és szabályzatminták. A program a dokumentumokat XML formátumba alakítja, így azokat azonnal csatolhatja az elektronikus aktához, és beküldheti a cégbíróságra.
A Cégeditor program több változatban is elérhető a Wolters Kluwer Hungary kínálatában. A Jogtár és Révkalauz előfizetők a szolgáltatás részeként - ingyenesen - férnek hozzá az iratmintákhoz és szabályzatmintákhoz, valamint a használatukat lehetővé tevő Cégeditor programhoz.
Emellett önálló előfizetés is választható: az Elektronikus nyomtatványok – Cég és FMH program működése megegyezik a Jogtárhoz és Révkalauzhoz kapcsolódó Cégeditoréval, azonban szűkített tartalommal érhető el. Ez az előfizetés kizárólag a cégeljáráshoz kapcsolódó iratmintákat tartalmazza: nyomtatványokat, fizetési meghagyás nyomtatványokat, cégbejegyzési kérelmeket, szerződésmintákat, változásbejegyzési kérelmeket.
Cégeditor program letöltése, használata előfizetésenként
A Cégeditor egy letölthető program, amelyet néhány kattintással elérhet az előfizetés típusától függően.
A Jogtár-felhasználók számára a letöltés menete rendkívül egyszerű: a Jogtár felületének felső menüsorában, az „Alkalmazások” menüpont alatt található „Cégeditor letöltése” gombra kell kattintani. A program telepítése után már meg is jelenik a Cégeditor saját felülete, és használatához a későbbiekben nem is szükséges a Jogtárba belépnie.
A Révkalauz előfizetők egy másik útvonalon keresztül érik el a letöltést: a „Tartalom” jegyzék végén található „Nyomtatványkitöltő” kifejezésre kattintva nyílik meg az a felület, ahonnan a Cégeditor program letölthető.
Azok pedig, akik önállóan fizettek elő az Elektronikus nyomtatványok – Cég és FMH programra, a letöltés a Wolters Kluwer Hungary oldalán érhető el. Itt a „Termék frissítő csomagok letöltése” gombra kattintva jelennek meg a különböző letölthető csomagok, köztük az FMH és cégeljáráshoz kapcsolódó program is.
Érdemes tudni, hogy van még néhány különbség attól függően, melyik verziót választja a felhasználó. A Jogtár és Révkalauz esetében a letöltéshez felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Az Elektronikus nyomtatványok – Cég és FMH programnál viszont licenckódra van szükség, amit a vásárlás után kap kézhez az előfizető.
További eltérés, hogy míg a Jogtárhoz és Révkalauzhoz kapcsolódó Cégeditor korlátozás nélkül telepíthető több gépre, addig az Elektronikus nyomtatványok program legfeljebb két eszközre telepíthető.
Szerződésminta kitöltése lépésről lépésre
A Cégeditor felületének használata egyszerű és átlátható: a dokumentumok fastruktúrában jelennek meg, így könnyedén eligazodhat a különféle iratminták és nyomtatványok között. Ha tudja, mit keres, kétféle módon is megtalálhatja: egyrészt a Tartalomjegyzéken belül böngészhet, másrészt a jobb felső sarokban található keresőmezőbe több szót, kifejezést is beírhat.
A program működését most egy konkrét példán mutatjuk be: a gazdasági társaságok cégalapítása során használatos szerződésmintákon keresztül, amelyeket 2025. március 1-jétől már nyomtatvány formájában kell kitölteni.
Nézzük meg például a Kft. alapító okiratának szerződésmintáját. Amint rákattint, a Cégeditor egy Word szövegszerkesztő ablakban nyitja meg a dokumentumot. A kitöltés lépései egyszerűek: minden egyes rovat kitöltéséhez elég az adott mezőre kattintani, és beírni a szükséges adatokat.
A bal oldalon látható tartalomjegyzék vizuális visszajelzést is ad: minden kitöltött rovatnál egy kis nyomtató ikon jelenik meg, ami azt jelzi, hogy az adott rész már elkészült.
Kényelmi megoldások a gyorsabb és pontosabb kitöltéshez
A Cégeditor program számos olyan praktikus funkcióval rendelkezik, amelyek megkönnyítik és felgyorsítják a nyomtatványok kitöltését.
- Elegendő beírni az irányítószámot, és a program automatikusan kitölti a település nevét. Ugyanez igaz a cégadatokra is: ha megadja a cégjegyzékszámot, a rendszer automatikusan betölti a cégbejegyzésbe bejegyzett adatokat a cégnyomtatványokba.
- Lehetőség van jogi képviselők előzetes rögzítésére is, akár egy, akár több személyre vonatkozóan. Így a későbbiekben ezek az adatok egyetlen kattintással betölthetők.
- Akár elkészült a dokumentummal, akár csak félbehagyná, a fájlt elmentheti, és később bármikor visszatérhet hozzá a Cégeditoron belül.
- Alapértelmezés szerint a mentett fájlok a „Letöltések” mappába kerülnek, de a „Mentés másként” menüponttal lehetőség van a dokumentumokat egy tetszőlegesen választott helyre is elmenteni.
Hogyan lesz a szerződésmintából XML fájl?
Miután kitöltötte a dokumentumot, az „XML fájl kezelése” menüponton belül az „XML fájl készítése” gombra kattintva az elkészült szerződésmintát XML formátumúvá tudja átalakítani.
A folyamat során a program egy automatikus XML-ellenőrző funkcióval is segíti: az elkészített fájlt összeveti a cégbíróság szerverén elérhető, legfrissebb sémadefinícióval. (A sémadefiníció azt a szabálykönyvet, szabályfelsorolást takarja, amelynek a cégbíróság szerint a nyomtatványnak meg kell felelnie.)
Ha a rendszer bármilyen hibát észlel, azt hibaüzenet formájában jelzi. Ezeket érdemes még a fájl elküldése előtt javítani, hiszen ha a program hibát talál, az jó eséllyel a cégbíróság részéről is elutasítást eredményez.Néha az is előfordulhat, hogy a hibaüzenet nem a dokumentum tartalmára, hanem az internetkapcsolat hiányára utal. Ilyenkor a program egyszerűen nem tudja letölteni a legfrissebb sémát, így nem tudja ellenőrizni sem. Amennyiben biztos abban, hogy minden mezőt szabályosan kitöltött, lehetőség van az XML fájl generálásának folytatására is.
Egy lépésre a cégbírósági benyújtástól
Fontos tudni, hogy az elkészült XML fájl ebben a formájában még nem küldhető be a cégbírósághoz, mivel nem tartalmazza az aláírásra szolgáló részeket, vagyis a felek ezt a verziót még nem tudják aláírni.
A dokumentumot először egy normakontroll folyamaton kell végigfuttatni. Ennek során az XML fájlt fel kell tölteni a Cégszolgálat erre a célra létrehozott weboldalára, az „Elektronikus létesítő okirat összeállítása” menüpont alatti feltöltő felületre.
Miután a rendszer informatikai ellenőrzést hajt végre, visszaad egy letölthető PDF fájlt, amely már a Cvhr. mellékletének megfelelő záradékolt formátumban készült el.
A jogi képviselő számára ezt követően kétféle lehetőség áll rendelkezésre a dokumentum aláírására és benyújtására. Amennyiben minden érintett fél rendelkezik elektronikus aláírással, a PDF dokumentumot elektronikusan aláírják, majd az aláírt példány csatolhatja a jogi képviselő az e-aktához, és benyújthatja a cégbíróságra.
Abban az esetben viszont, ha az érintettek közül valaki nem rendelkezik e-aláírással, a dokumentumot ki kell nyomtatni, amit majd a felek hagyományos módon, kézzel aláírnak. Ezt követően a papíralapú, aláírt példányt kell beszkennelnie a jogi képviselőnek, és a digitális másolatot feltöltenie az e-aktába.
A 2025. március 1-jén hatályba lépett módosítás tehát egyfajta első lépésnek tekinthető a cégeljárás folyamatának teljes digitális átalakítása felé. A változás már most is megmutatja, mennyivel egyszerűbb és gyorsabb lehet az eljárás, ha minden fél rendelkezik elektronikus aláírással.
Nézze meg a Jogtár bemutatóról készült videónkat, amely gyakorlati példákon keresztül be részletesen a Cégeditor program működését.
Várjuk a következő Jogtár oktatásainkon! A havonta sorra kerülő ingyenes élő, online Jogtár® bemutatóinkon a hasznosságra helyezzük a hangsúlyt, olyan tippeket mutatunk be gyakorlati példákon keresztül, amivel maximálisan ki tudja használni a szolgáltatásban rejlő lehetőségeket.
Tekintse meg az elkövetkező hónapok tematikáját, regisztráljon az oktatásokra!