Egészség29 április, 2020

Jogszabályfigyelő: Veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések

A Kormány a veszélyhelyzet elhárításáért felelős kormánytagként a miniszterelnököt jelölte ki, akit feladatának az ellátásában a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs segít.

A rendelet – bizonyos kivételekkel – beutazási tilalmat rendel el a külföldről érkező nem magyar állampolgárok számára, míg a magyar állampolgárok belépésével, itt tartózkodásával összefüggésben számos korlátozó intézkedést hoz (egészségügyi vizsgálat, karantén, hatósági házi karantén stb.), megállapítja ugyanakkor az ezek alól történő mentesülés szabályait is (azzal, hogy a magyar állampolgárokkal azonos megítélés alá esnek az állandó tartózkodási kártyával rendelkező EGT-állampolgárok).

A szóban forgó rendeletben – a korábbi szabályokkal egyezően – szerepel még egyebek mellett a lejáró személyi okmányok érvényességének a meghosszabbítása, a felsőoktatási intézmények látogatásának a tilalma, az óvodai és bölcsődei intézményeket érintő rendkívüli szünet elrendelésének a szabályozása, egyes nemzetgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak kiutazási tilalma és rendvédelmi intézkedések ellátásának a rendje.

Joganyag: 81/2020. (IV. 1.) Korm. rendelet az egészség és élet megóvása, valamint a nemzetgazdaság helyreállítása érdekében elrendelt veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről
Módosította: –
Megjelent: MK 2020/62. (IV. 1.)
Hatályos: 2020. 04. 02., 2020. 04. 17.
Megjegyzés: új jogszabály

Back To Top