JogCompliance30 január, 2020

Az Országgyűlés 2020-as tavaszi ülésszakának törvényalkotási programja

Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvényben szereplő kötelezettségének eleget téve 2019. december 12-ei keltezéssel a Kormány benyújtotta az Országgyűlés elnökének a 2020-as tavaszi parlamenti ülésszak törvényalkotási programját, amelyből néhány fontosabb törvényjavaslatot emelünk ki a következőkben.

A jelenlegi tervek szerint februárban kerülhet a Tisztelt Ház elé az igazságügyi tárca által készítendő büntetőeljárási törvénycsomag, amely nagy terjedelmű szabályozási módosításokat tartalmaz a büntetőjogi kódexek és más kapcsolódó törvények vonatkozásában. E módosítások célja a joganyag átfogó frissítése az új kódexek hatálybalépése óta eltelt időszak jogalkotói tapasztalatai alapján. A törvénycsomag elfogadásának Kormány által kért időpontja 2020 április hónapja.

Márciusi benyújtással és májusi elfogadással várható a településtervezési szabályozás átfogó egyszerűsítésével összefüggő közepes terjedelmű módosítás, amely a helyi önkormányzatok szabályozási feladatainak a módosítására irányul.

Júniusban kerülhet sor a 2021-es költségvetés, illetve az annak megalapozását szolgáló (közepes terjedelmű szabályozási) módosítások, továbbá a versenyképességet javító adózási intézkedésekről szóló javaslat elfogadására. Ez utóbbi, egyébként nagy terjedelmű szabályozásként jelzett módosítás kapcsán csupán annyi olvasható a törvényalkotási programban, hogy annak célja a kormányzati adópolitika végrehajtása, a szükséges jogharmonizációs változtatások átvezetése, valamint a gyakorlat folytán szükségessé vált módosítások megtétele.

Az Országgyűlés 2020-as tavaszi ülésszakának törvényalkotási programja itt érhető el >>

Joganyag:
Módosította:
Megjelent: www.parlament.hu
Hatályos:
Megjegyzés: törvényalkotási program
Kapcsolódó témák keresése
Back To Top