A hatékony Legisway megoldás
A nagy hatékonysági kihívás

A jogi osztály csapatának a napi munka során, folyamatosan feszített határídőknek megfelelve kell jogi tanácsokkal támgoatnia a stratégiai elképzeléseket, kezelnie a peres eljárásokat és előállítani a megfelelő szerződéstervezeteket. Bizonyára Ön is jelentős energiát fektett az áttekinthetőség javításába, hogy az stabil növekedést és bizotnságos működést eredményezzen. 

 

Bárhogy is nézzük, a vezetőségnek úgyanúgy elvárásai vannak a jogi osztályok működésével szemben, mint bármelyik üzleti osztállyal szemben. Ez azt jelenti, hogy a sokrétű jogi szolgáltatások nyújtása mellett, biztosítania kell azt is, hogy az ehez a munkához szükséges infromációk midnig időben rendelkezésre álljanak, a költségek figyelembe vételével. 

 

Az Ön célja, hogy emelje a hatékonyság színvonalát, miközben házon belüli erőforrásokat szabadít fel, hogy így az értékteremtésre fokszuláhasson. Persze mindezt egy olyan ütemterv nélkül, ahol a kiindulási pont meglehetősen bizonytalan.

A hatékony Legisway megoldás
Takarítson meg időt az infromációk rendelkezésre állásával, sztenderdizálja folyamatait és kövesse nyomon a hatáirdőket a beállítható figyelmeztetések segítségével. Az üzleti ismeretkehez való hozzáféréssel, egyszerűbben hozhat adatvezérelt döntéseket, melyek védik és segítik az üzleti növekedés stabilitását, ezzel tovább erősítve a jogi osztály pozicióját.
Highlights

Központosítsa a legfontosabb üzleti infomrációkat
Szeretné jobban megérteni a vállalat illetve válalkozása működését, hogy megfelelő tanácsokat adhasson? A Legisway segítségével a végleges dokumentumok mindig rendelkezésre állnak a munkájához szükséges legfontosabb adatokat szolgáltatva.

Az üzleti együttműködés javítása
Osszon ki szerepkörökön alapuló hozzáféréseket a legfontosabb érdekelt feleknek, ezzel az informóciókat automatikusan megosztva velük. Biztosítson betekintési jogosultágot a különböző osztályok számára, hogy a szükséges infromcáió mindig rendelkezésre álljon a megfelelő területeken, miközben Ön az irányításra és az érzékeny adatok védelmére összpontosít.

Takarítson meg időt okos megoldásokkal
Ne pazarolja az idejét a kerék újra feltalásával. A Legisway segítségével sztenderdizálhatja a folyamatait, sablonokat használhat, feladatokat hozhat létre és még az opcionálisan igénybevehető elektronikus aláírás funkcióval is gördülékenyebbé tehei a működését.

Adatok vizualizálása és jelentések készítése
Kövesse nyomon kötelezettségeit a Legisway által biztosított jelentés készítés és ellenörzés funkcióival. Az időzített figyelmeztetések lehetővé teszik a jogi osztályok számára, hogy iőben jelezzék a fenálló kockázatokat, így a megfelelő adatokkal támogatva a döntéshozatalt.

A Legisway támogatja a növekedését
Adjon a rendszerhez specifikus – például ignatlanokkal, szabályzatokkal, adatvédelemmel kapcsolatos – infromációkat, hogy ezzel is segítse a fejlödő információkezelésben rejlő kihívások megoldását.

Legisway-Essentials-Legal-Dashboard-EN-1536x1024
Központosítsa jogi információit a Legisway Essentials segítségével
 

- Tárolja dokumentumaival és levelezésével kapcsaolatos összes jogi információt - ideértve a szerződésekkel, a vállalatokkal, a követelésekkel, a szabályzatokkal és irányelvekkel, az adatvédelmmel, a jogi számlákkal, a szellemi tulajdonjoggal és az ingatlanokkal kapcsoalatos adatokat - egy adattárban, hogy létrehozza „az igazság egységes forrását” 

 

- Osszon meg információt az érintett felekkel gyorsan és biztonságosan

 

- Növelje hatékonyságát olyan intelligens eszközökkel, mint az e-aláírás, a feladatkiosztás és az emlékeztetők ütemezése

 

- Hozzon létre jelentéseket a kockázatok felméréséhez és azonosításához, hogy elkerülje a határidők elmulasztásából fakadó többlet költségeket